2019 év Divatdiétája

2018.12.14

2019 év Divatdiétája 


Manapság annyi diéta kering már a köztudatban, hogy fogalmunk sincs, melyik a nekünk való.

 Sőt, az is előfordul, hogy meghatározott szabályok szerint étkezünk, és nem is tudjuk, hogy valójában egy adott étrendet követünk. 

Talán épp a pegán diéta megkötései szerint eszünk, csak eddig nem tudtuk, hogy így hívják. 

Noha a pegánőrület már 2015-ben felütötte a fejét, a szakértők szerint 2019 lesz az ő éve. De vajon mi ez pontosan? Mit lehet enni, és mit nem? Mindjárt kiderül.

A pegán a paleo és a vegán szavak összetételéből született meg.

 Az étrendet az amerikai Cleveland Orvosi Központ munkatársa,

Dr. Mark Hyman fejlesztette ki.

A paleót ősemberdiétának is szokták hívni, hiszen követői alapvetően azt eszik, amit valaha az ősember ehetett: feldolgozatlan ételeket, sok húst és fehérjét. 

A vegán étrend pedig kizár minden állati eredetű élelmiszert.

Ezért felmerül a kérdés: hogyan lehet mégis összekapcsolni a kettőt?

Hyman azt tanácsolja:

Kerüljük a tejet, a glutént, a cukrot és a hüvelyeseket, helyette pedig sok gyümölcsöt, zöldséget és dióféléket együnk. 

Persze megengedett a tojás, az olajos hal és a hús is - csak akkor, ha fenntartható forrásból származik.

A diéta 75%-át zöldségek kell, hogy kitegyék. Emellett sok gyümölcsöt és Ómega-3 zsírsavban gazdag ételeket lehet még fogyasztani, mint a diófélék, és az avokádó.


Megengedett:

A csirke, a marha, a tojás, a lazac, noha a hüvelyesek nem, a bab mégis, csak kis mennyiségben, illetve édesíteni a juharszirup, a méz és a kókuszcukor.

Reggelire jöhet például: 

zöldséges omlett vagy rántotta, 

Ebédre:  

csirke egy kis quionasalátával, 


Uzsonnára: 

egy tál saláta, gyümölcs és olajos magvak, 

Vacsorára: 

Ismét jöhet egy kis adag csirke, zöldség- vagy barnarizs-körettel.


Dr. Mark Hyman szerint:

Mind a paleo, mind a vegán étrend szerinti táplálkozás olyan egészségügyi előnyökkel járhat, mint a fogyás, a koleszterinszint-csökkenés és a cukorbetegség visszaszorítása.


A gyümölcs- és zöldségfogyasztásra való ösztönzés nem rossz dolog, mivel segíthet megelőzni bizonyos rákos megbetegedéseket, a rostok miatt egészségesen tartja a beleket, és mivel kalóriában is alacsony, segíthet az egészséges testsúly fenntartásában.


- magyarázza Chloe Hall diétaspecialista. Azonban arra is felhívja a figyelmet:

 Ha nincs jól megtervezve az étrend, bizonyos tápanyagforrások kieshetnek, így hiány léphet fel. 

Mivel a tejtermékek fogyasztását kizárja, a kalciumot például mindenképp pótolni kell.

Forrás: Origó.hu