Brokkolis lepény

2018.04.24

Brokkolis lepény


Hozzávalók:

Tésztához: 

  • 2,5 dkg friss élesztő
  • 1 teáskanál méz
  • 25 dkg teljes kiőrlésű liszt
  • 25 dkg finomliszt
  • Lisztérzékenyeknek gluténmentes kenyérliszt keverék
  • 2 csapott evőkanál tengeri só
  • 1/2 dl olaj

-------------------

Töltelékhez:

  • 50 dkg brokkoli, rózsára szedve és megpárolva
  • 3 nagy fej vöröshagyma, apróra vágva
  • 2 evőkanál tiszta só
  • 1/2 teáskanál borsikafű
  • 2 teáskanál bazsalikom
  • 1 liter mandulatejföl (lásd itt!), vagy bármilyen más növényi tej is jó!
  • 3-4 evőkanál sima liszt

Elkészítése:

Tészta:    

   Morzsoljuk az élesztőt és a mézet egy tálban, vagy az edényben, amiben dagasztani fogjuk. Öntsünk rá 3 dl meleg vizet, majd Keverjük össze, tegyük meleg helyre, míg  az élesztő felhabosodik. 

Közben morzsoljuk el a liszteket az olajjal és a sóval, majd  a felfutott élesztőt adjuk hozzá, és gyúrjuk ki a tésztát. 

Ha szükséges, kevés vízzel lágyíthatjuk. Tegyük meleg helyre, és kelesszük 1 órát. Félidőben átgyúrhatjuk.

Pároljuk meg a brokkolit gőz fölött. A hagymát egy másik edényben 1/2 liter vízben a só és a fűszerek hozzáadásával pároljuk üvegesre, majd adjuk hozzá a mandulatejfölt és a lisztet, forraljuk egyszer össze az egészet, és hűtsük ki.

Ha a tészta megkelt, nyújtsuk ki, tegyük egy nagy tepsibe, a tetejére simítsuk rá a hagymás besamelmártást, majd a brokkolit tegyük a mártásra úgy, hogy a rózsák felfelé nézzenek. 150 fokon süssük 35-45 percig.

Jó étvágyat hozzá!

Ha tetszett a recept, oszd meg ismerőseiddel!